2011. július 30., szombat

Bolognai spagetti

Már régen kerestem egy jó receptet, olyat ami nem tartósítószeres, nem üveges és nem zacskós. A nagy keresgélésben rátaláltam a fincsivacsi.hu ra. Amikor elolvastam a receptet nagyon megtetszett, mert egyszerű volt. Kicsit változtattam a recepten, kevesebb hagymát tettem bele és kihagytam a szalonnát.
Zárójelbe írom az eredeti hozzávalókat.

Hozzávalók:

~ 1 fej hagyma ( 2 fej)
~ 0.5 kg darált sertés vagy marhahús
~ 1 gerezd fokhagyma (5 gerezd) ezt túl soknak találtam
~ 400 g paradicsom konzerv vagy friss paradicsom
~ só
~ bors
~ bazsalikom
~ oregánó
~ kevés olaj (5 dkg füstölt szalonna)
~ spagetti tészta
~ bármilyen reszelhető sajt
~ 1 doboz sűrített paradicsom( a nagyobbik)


Elkészítés:

A felaprózott vöröshagymát az olajon vagy az apróra vágott füstölt szalonnán (ehhez kell egy pici olaj is) megpirítjuk, majd az összenyomott fokhagymát is hozzáadjuk, kicsit kevergetjük, majd jöhet a hús, amit fehéredésig pirítunk. Felöntjük kevés vízzel, és hozzáadjuk a fűszereket (mindenből ízlés szerint, de az oregánóból és a bazsalikomból kb.1-1 teáskanálnyit) , és a paradicsom konzervet vagy a kockára vágott friss paradicsomot levével együtt. Ekkor tegyük még bele a sűrített paradicsomot. Az egészet jól összekeverjük, és a hús puhulásáig főzzük. Ha szükséges, még utána ízesítünk. Akár egy kis cukrot is adhatunk hozzá, nem szükséges így is nagyon finom.
Ha kevés a paradicsom, akkor egy kevés paradicsomlével pótolhatjuk.
A spagetti tésztát kifőzzük, és a bolognai mártással és reszelt sajttal a tetején tálaljuk.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

2 megjegyzés:

Viki írta...

Nem tudom miért, de nálunk (öregeknél) nem megy a bolognai spagetti, még akkor sem, ha én főzöm.
A gyerekek viszont annál jobban szeretik.
Olyan ügyes vagy, mondtam már?!

Unknown írta...

Igen, mondtad már . nem is egyszer. Irulok, pirulok.Épp most írtam Neked egy e-mailt.
Nálunk szerencsére mindenki szereti, pláne a két nagyobb gyerkőc, de azért Dani sem veti meg. A férjemmel meg szerencsém van. Egyáltalán nem válogatós.Neki mindegy, hogy mit főzök csak finom legyen.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Nyomtatás