2013. március 14., csütörtök

Dani névnapi tortája

Megünnepeltük  Dani névnapját (egyébként nyáron van a naptári, de az sajnos nagyon közel van a születésnapjához. Öt kemény nap). Kérdeztem tőle, hogy mit szeretne, hogy süssek/főzzek Neki. Azt a választ kaptam, hogy meggyes tortát. Nem vitatkoztam, hogy a névnaposnak nem szoktunk tortát adni. Megsütöttem.  A piskóta tésztája Kiskuktától van. A krém pedig egyik része Mézeskalácstól származik, a másik pedig Moha feketeerdő tortájából. Jó kis mix lett belőle :D



Négy tojásból sütöttem a torta lapot (eredetileg csak kettőből szerettem volna,de azt a papírt nem találtam)

A tortalap receptje:

  • 4 tojás
  • 200 g cukor+80 g a habba
  • 350 g liszt
  • 1,5 dl tej
  • 1,5 dl étolaj
  • 1 cs sütőpor
A tojásokat szétválasztom a fehérjét egy csipet sóval és pár csepp citromlével elkezdem felverni, majd hozzáadom a 80 g cukrot. Habosra felverem.
A sárgájába teszem az olajat  a tejet és a 200 g cukrot, majd beleszitálom a lisztet. Óvatosan összekeverem még nem kapcsoltam be a robotgépet. Majd   magas fokozaton1,5-2 percig keverem. Apránként hozzá keverem a fehérjét, de ezt már kézi habverővel teszem meg.
Bele öntöm a formába és megsütöm.
Hagyom kihűlni a tésztát, majd három felé vágom.Megtöltöttem a krémmel, meggyzselével.

Krém:
  • 250 ml tejszín + a tetejére 250 ml
  • 250g mascarpone + a tetejére 250g
  • 250 g túró
  • 10-15 dkg porcukor vagy ízlés szerint
  • 1+1 csomag zselatin
  • Kb. 1kg meggy (a tetejére díszítésnek kb.25 szemet)
 A túrót nagy lyukú szűrőn átpaszírozzuk, majd a  cukor egy részét és a  mascarponét is belekeverjük. A tejszínt felverjük, beletesszük a zselatint (én nem a főzőset tettem bele) ezzel is jól összedolgoztam, majd a az előző krémhez kevertem.
A meggyet kiolvasztottam, hagytam, hogy kicsepegjen a leve. 3 dl lébe belekevertem 1 csomag vaníliás pudingport és felfőztem mint ha pudingot készítenék. Mikor besűrűsödött lekapcsolom a gázt és beleforgatom a meggyet. Kíhűtöm.
A torta lapokat megkenem a túrós krémmel, majd a tetejére a meggyet kenem.
A tetejére és az oldalára való krémet megint felverem a tejszínhabot cukorral,zselatinporral és a mascarpone sajthoz keverem óvatosan. A tortát köbe kenem és a tetejét, majd habrózsákat nyomok a tortára. Mindegyik tetejére teszek egy szép szem meggyet.




                                              Itt még a meggyek nélkül,


Dani szerette volna feldíszíteni, így megvártam míg haza ér az Apjával.



Kis ügyeske. Mindegyik hab tetejére ültetett egy meggyszemet.


A kis nyavalyás bepózolt Nekem a fényképezéshez :D



Majdnem olyan mint a Fekete erdő torta, de mégsem. Nagyon finom lett! (volt)

Itt pedig az ajándékkal. Nem nagyon látszik, de ez Thomas a gőzmozdony, aki húzza maga után Annie-t és Clarabel-t.

2 megjegyzés:

trollanyu írta...

Nagyon szerencsés ez a Dani:) Szuper tortát kapott névnapjára, és ügyesen feldíszítette:) Na meg az ajándék is nagyon klassz, használja egészséggel és boldog névnapot előre is:)

Unknown írta...

Köszi Erzsi :) Ez most olyan névnap volt ami nincs benne a naptárban, csak a neten néztük meg, hogy mikor van még más lehetőség, és ezt néztük ki :D

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Nyomtatás