2011. július 30., szombat

Bolognai spagetti

Már régen kerestem egy jó receptet, olyat ami nem tartósítószeres, nem üveges és nem zacskós. A nagy keresgélésben rátaláltam a fincsivacsi.hu ra. Amikor elolvastam a receptet nagyon megtetszett, mert egyszerű volt. Kicsit változtattam a recepten, kevesebb hagymát tettem bele és kihagytam a szalonnát.
Zárójelbe írom az eredeti hozzávalókat.

Hozzávalók:

~ 1 fej hagyma ( 2 fej)
~ 0.5 kg darált sertés vagy marhahús
~ 1 gerezd fokhagyma (5 gerezd) ezt túl soknak találtam
~ 400 g paradicsom konzerv vagy friss paradicsom
~ só
~ bors
~ bazsalikom
~ oregánó
~ kevés olaj (5 dkg füstölt szalonna)
~ spagetti tészta
~ bármilyen reszelhető sajt
~ 1 doboz sűrített paradicsom( a nagyobbik)


Elkészítés:

A felaprózott vöröshagymát az olajon vagy az apróra vágott füstölt szalonnán (ehhez kell egy pici olaj is) megpirítjuk, majd az összenyomott fokhagymát is hozzáadjuk, kicsit kevergetjük, majd jöhet a hús, amit fehéredésig pirítunk. Felöntjük kevés vízzel, és hozzáadjuk a fűszereket (mindenből ízlés szerint, de az oregánóból és a bazsalikomból kb.1-1 teáskanálnyit) , és a paradicsom konzervet vagy a kockára vágott friss paradicsomot levével együtt. Ekkor tegyük még bele a sűrített paradicsomot. Az egészet jól összekeverjük, és a hús puhulásáig főzzük. Ha szükséges, még utána ízesítünk. Akár egy kis cukrot is adhatunk hozzá, nem szükséges így is nagyon finom.
Ha kevés a paradicsom, akkor egy kevés paradicsomlével pótolhatjuk.
A spagetti tésztát kifőzzük, és a bolognai mártással és reszelt sajttal a tetején tálaljuk.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

2011. július 26., kedd

Dani szülinapi tortája

Nem akartam pénzt kiadni a tortáért, mármint nem akartam a cukrászdából venni. Így készült el saját kezűleg Kiskukta receptje alapján.
A receptet nem írom le csak annyit, hogy négy tojásból sütöttem a tortalapot.
A krémet tejszínhabból készítettem, mert már nem volt időm mással vacakolni.
Kb. 1 liter tejszín kellett hozzá és még tettem bele cukrot, habfixálót, hogy jobban megtartsa a felvert tejszínhabot.

Ilyen lett a végeredmény. A vonat nem az én kezem ügyességéből származik. Thomas-os vonatot szerettem volna, mert az a kedvence, Mr. Bean és a Kisvakond mellett, csak nem volt sehol. Örültem, hogy egyáltalán kaptam vonatot.

Ma három éves Dániel

Ma három éve, hogy megszületett Dani. Igazából egészen pontosan este 18:55-kor látta meg a napvilágot.

Íme az ünnepelt:
Nagyon tetszett neki a torta.
Aztán gyorsan meg kellett kóstolni a tortát, miután elfújta a gyertyát.



 Itt pedig az ajándékkal:

Ő pedig egy kakukk tojás. Neki is nagyon tetszik a kicsi ajándéka , pedig már 12 éves lesz!

2011. július 13., szerda

Kürtős kalács

Hétfőn elcsaltam a Férjemet, Miskolcra a METRO-ba, Hogy vegyünk ezt azt.
Ott szembesítettem azzal a ténnyel, hogy veszünk egy grillkocsit, mert hogy Én szeretnék rajta sütni kürtős kalácsot.
Egy kicsit morgott, kérdezősködött (felesleges dolgokat) és Én válaszoltam Neki, hogy meg legyen elégedve és végre meg vegyük már azt a grillkocsit.
Vettünk még egy pár dolgot,  de sietni kellett, mert tíz perc múlva bezárt a bolt.

Tegnap nagyjából összeszereltük és estefelé elkezdődött a sütögetés. Arról sajnos nem készült fénykép, mert sok mindent csináltam közben és elfelejtettem.
Nem is állt szándékomban feltenni a blogra, de tegnap este még váltottam egy levelet Vikivel és az Ő "nyomására" készült el ez a bejegyzés.

Akkor most jöjjenek a képek és aztán a recept.

 Ez már a ma reggeli állapot, mert ugye nem fényképeztem.
 A kis Szakikámat kértem meg, hogy segítsen, mert nem volt itthon senki más aki erre alkalmas lett volna. Én meg hát ugye egyedül, na mindegy.
 Így sütöttük a kürtős kalácsot.

 

 Ez pedig itt a végeredmény. Mit ne mondjak nagyon finom lett!
 Majdnem vissza is hozta az árát az első sütésnél.


Recept:

3dkg élesztő
kb. 3 dl tej
2-3 ek cukor50 dkg liszt
2 egész tojás
 2 tojássárgája
csipetnyi só
8 dkg vaj vagy margarin+ a fólia vagy a fa kenéséhez.
a kalács szórásához cukor és még lehet bele tenni darált diót.

Elkészítés:

A hozzávalóból kicsit lágyabb tésztát dagasztunk a vaj vagy margarin kivételével, mert azt csak akkor tesszük bele a tésztába amikor már el vált az edény falától. Ezeket még egy kicsit eldolgozzuk, aztán jó duplájára kelesztjük. Ha van kalács sütő dorongunk akkor arra tekerjük, ha nincs akkor   a Limara
 útmutatása szerint kell eljárni.
 Bekentem a dorongot puha margarinnal és  rátekerek egy kb, 15 dkg-os darabot, amit előtte elsündörgettem, mint amikor brióst készítünk. Aztán meghempergettem kristálycukorba és mehetett a faszén felé. Megsütöttük aztán megint meghempergettük a cukorba, amit lehet kicsit túrbózni. Ki mivel szereti . Dió, cukrozott kakaó stb.

Jó sütögetést és jó étvágyat eme finom erdélyi csemegéhez.

2011. július 10., vasárnap

Sárgabarack lekvár

Végre sikerült a második adag lekvárt is elkészítenem. Mind a két alkalommal hajnal egy órakor végeztem. A mosogatás így is másnapra maradt.
Most úgy voltam vele, hogy ledarálom, mert nem volt mindegyik teljesen megérve, meg előtte sok eső esett. Gondoltam akkor szedjük le, mert akkor soha nem lesz belőle lekvár , csak esetleg cefre.
Szóval ledaráltuk és felfőztem a cukorral és a Dr. Oetker 2:1 vagy 3.1 dzsemfixel.


 Nem apróztam el. Egyszerre két fazékkal is főztem.Aztán üvegekbe töltjük.

Lezárjuk a tetejét....
És  Kb. 5 percig  álljon fejjel lefelé. Aztán hagyjuk kihűlni és eltehetjük a helyére.
 3 kg barackhoz tettem 3 csomag Dr. Oetker 2.1 vagy 3.1 dzsemfixet.felfőztem és üvegekbe tettem.
Három kilogrammos adagokban készítettem el, mert nem, volt nagyobb fazekam.

Üvegekbe tettem és kész!  Most nagyon örülök, mert legutóbb két éve sikerült nagyobb mennyiségű lekvárt készítenem. Az idén harmincnyolc üveggel lett, majd óvatosan adagolom a családnak, hogy egy ideig kitartson.
Mi nem szeretjük a nagyon édes dolgokat.A receptnél  csak annyi az eltérés, hogy Én kevesebb cukrot tettem bele mint amennyi írva volt hozzá.

2011. július 8., péntek

Ecet és olajszóró készlet

Pár hete szert tudtam tenni erre a készletre és akkor gyorsan le is csaptam rá, mert igen kedvező volt az ára. Mindössze 996 ft volt. Ma megint megnéztem a LIDLben, mert ott vettem, de sajnos nem volt egy darab sem. Pedig vettem volna még egyet tartalékba.
Vikinél  olvastam egyszer erről az ügyes és okos dologról. Ezzel nem pocsékoljuk az olajat palacsinta sütésnél, mert egy pár fújás az olajból és már tehetjük a serpenyőbe a palacsinta tésztát, csak figyelni kell nehogy a tűzhely közelében fújjuk a serpenyőbe az olajat, ha gázégős, mert könnyen begyulladhat. És megégethetjük magunkat.
Ma volt az igazi bevetés, mert eddig szilikonos kenőecsettel kentem ki a serpenyőt, de ennek már vége!
Még ez volt az első alkalom,hogy használtam és remélem még nagyon sokáig segítségemre lesz.



Ezzel gyarapodott a konyhai segítségeim tárháza.

2011. július 2., szombat

Kráter szelet

Ez a sütemény nagyon bevált nálunk, mindenki nagyon szereti! Vikinél láttam meg először, de akkor még nem sütöttem meg. Aztán a farsangi bálon az egyik Anyuka ilyet hozott. Akkor megkóstoltam és nagyon megtetszett ja és persze nagyon ízlett is. Elkértem a receptet és azóta két hetente megsütöm.
Annyi különbséggel, hogy én csak vaníliás pudinggal sütöm.




Hozzávalók és elkészítés:

 2 csomag vaníliás pudingot 9 dl tejben 4-5 ek. cukorral felfőzünk, és lehűtjük (Célszerű előző nap elkészíteni, mert sokára hűl ki)
5 tojás sárgáját, 25 dkg kristálycukrot 1 cs. vaníliás cukorral habosra keverünk. Hozzáadunk 1 dl tejet, 1dl étolajat 2 ek. kakaót, 25 dkg lisztet, 1 cs. sütőport és a tojások felvert habját.
Sütőpapírral bélelt tepsibe( nagy gáztepsibe) öntjük.
Vizes kanállal jó sűrűn beleszaggatjuk a pudingot, és így sütjük meg.
1 nagy 450 g tejfölt 4 evőkanál porcukorral, 1 csomag vaníliás cukorral elkeverünk, és a kész, meleg tésztára simítjuk.
Hidegen szeleteljük.

Fekete-erdő torta

Ezt a tortát még tavaly decemberben sütöttem a Férjem szülinapjára.
Moha oldalán nézelődtem amikor megláttam ezt a tortát. Na gondoltam, hogy ezt nekem is meg kell sütnöm. Jó alaposan elolvastam a receptet és hosszas hezitálás után nekiláttam a torta elkészítésének. Nagyon féltem, hogy ugyan sikerülni fog-e? Ki fogja megenni a kutyák vagy mi?
Nagyon tetszett mindenkinek a végeredmény, először azt hitték,hogy a cukrászdából vettük. Amikor megmondtam, hogy Én sütöttem akkor agyba-főbe dicsértek a Sógornőmék.


 Azért látni, hogy nem cukrász készítette, mert van benne egy kis elcsúszás a díszítésben.

Receptet nem írok most sem, mert Mohánál megtaláljátok.Mindent pontosan úgy csináltam ahogy Ő.

Jégkrémforma

Végre sikerült nekem is venni egy ilyen kis csodát!
Már csak a belevalót kell elkészíteni és mehet a fagyi nyalogatás.


Nem is volt drága 250 ft a 4 darab.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Nyomtatás